Évtizedek óta az emberi lélekkel foglalkozom, pszichiátrián dolgozom.
A csoportterápiákon megfigyeltem, hogy személyiségtípustól és diagnózistól függetlenül sokan nem rendelkeznek támogató öndefinícióval, belső erőforrásokkal, érzelmi tartalékokkal, válságkezelési stratégiákkal.
Sok ember önértékelése ás önazonossága erősen függ mások visszajelzéseitől és elismeréseitől, nem egy belső, stabil önmeghatározásra épül.
Az ilyen külső függőség azt eredményezi, hogy az emberek gyakran kerülik az önreflexiót, mert félnek attól, amit esetlegesen saját magukról megtudnának, felismernének. Emiatt sokszor mások elismerésén, elfogadásán keresztül szeretnék pozitív énképüket meglátni, mintsem, hogy belsőleg dolgozzanak önmagukkal, saját értékeik és belső világuk megértésével és elfogadásával.
Ez a fajta dinamika arra utal, hogy az emberek sokszor nincsenek tisztában belső értékeikkel, szükségleteikkel vagy képességeikkel. A belső stabil önismeret és önelfogadás hiánya így folyamatos külső visszaigazolások kereséséhez vezet, ami hosszú távon kimerítő és kielégíthetetlen igénnyé válhat.
Az egészséges önreflexió és az önmagunkkal való őszinte kapcsolat segíthet ezen a problémán.
A legtöbben társadalmi szerepeik mentén definiálják saját magukat. Ez a szerepalapú önazonosság addig működik, amíg az adott szerepet hitelesen és támogatottan élik meg.
Azonban, ha kikerül valaki az adott szerepből, például válás, nyugdíjazás, vagy amikor a gyerekek kirepülnek, elveszhet az önazonosság érzése, mert az önmeghatározás alapja, a szerep eltűnik.
Egy mélyebb, belső önismeret segíthet abban, hogy az ember stabil maradjon az ilyen változások közepette, ne veszítse el identitását a különböző élethelyzetek változásai során.
Teljesítményközpontú világunk és a szocializáció során elsajátított kultúrspecifikus normák és értékek elhitetik az emberekkel, hogy csak akkor lehetnek értékesek, ha a környezetük annak minősíti őket.
Ez a fajta külső elismerésre épülő önértékelés instabilitáshoz vezethet.
Gyermekkorunkban bármire képesnek éreztük magunkat, nem kérdeztük meg a szomszéd gyereket, sem az óvodás társunkat, hogy szerinte szép- e a rajzunk, tudtuk, hogy szép, hiszen szívünkből született. Szabadok voltunk és boldogok. A szocializáció során elbizonytalanodunk.
Nagyon sok páciens megkérdezi tőlem a beszélgetés során, hogy „jól érzi- e azt, amit érez”.
Mindig megerősítem az embereket abban, hogy minden érzésnek van létjogosultsága.
A szocializáció során az emberek gyakran elvesztik azt természetes képességeiket, hogy saját érzéseikben megbízzanak.
Gyerekkorban még tisztán és közvetlenül tapasztaljuk meg az érzéseinket, mint a félelmet, fájdalmat és örömet. Ezek az érzések egyértelműek és nem igényelnek külső megerősítést vagy igazolást.
Ahogy azonban növekszünk és szocializálódunk, a környezetünk elkezdi befolyásolni, hogyan értelmezzük és éljük meg saját érzéseinket. Gyakran előfordul, hogy elbizonytalanodunk saját érzéseinkben vagy környezetünk valamilyen formában megkérdőjelezi érzéseink érvényességét.
Az emberek így elkezdenek külső visszajelzésekre támaszkodni és szükségük lesz valakire, aki „engedélyt ad” nekik arra, hogy érezzék azt, amit éreznek.
Az elbizonytalanodás ahhoz vezet, hogy az emberek nehezebben fogadják el saját belső érzelmi élményeiket.
Minden ember egyedi élettapasztalatokkal, személyes történetekkel, élményvilággal és traumákkal rendelkezik, amelyek befolyásolják azt, hogyan reagál különböző helyzetekre és kérdésekre. Emiatt nem lehet más emberek válaszait vagy megoldásait közvetlenül önmagunkra vonatkoztatni, mert az ő válaszaik a saját tapasztalataikon és érzéseiken alapul.
A terapeuta nem ad kész válaszokat, hanem támogatja az egyént abban, hogy belső munkát végezzen, reflektáljon önmagára és megismerje saját érzéseit, gondolatait, vágyait, valamint azokat a mintázatokat, amelyek az életében megjelennek.
Ezáltal az egyén képes lesz megtalálni a saját hiteles útját, amely belső erőforrásokból táplálkozik és nem külső visszajelzésekre vagy mások tapasztalataira épít.
Ez a folyamat elvezet egy mélyebb önismerethez és elfogadáshoz, ami stabilabb és hitelesebb önazonosságot eredményez, így az ember nem csupán szerepek és külső elvárások alapján definiálja saját magát, hanem a belső válaszaira és erőforrásaira támaszkodva éli meg önmagát és az életét.
Ha teljesebb életet szeretne élni, várom jelentkezését!
Professzionális segítség, több évtizedes tapasztalat.
Szeretettel várom!
Vincze Mónika
Mentálhigiénés szakember